6 félreértés a napsugárszaunákról
Előző posztunkban arról írtunk, hogy miért hatékonyabb a fekvő szauna, milyen élettani és gazdasági előnyökkel jár ez a speciális kialakítás. Ezúttal kicsit a másik oldalról nézzük meg a kérdést, hiszen mindenki, aki próbált utánanézni a napsugárszaunáknak, találkozhatott olyan kifejezésekkel és vegyes kritikákkal, amikből csak hosszú munkával lehet kiszűrni az igazságot.
Ebben a cikkben néhány félreértést szándékozunk eloszlatni.
1) Napsugár? Az mikrohullámú/UV?
Hiszünk az újításban és az újgenerációs élményekben.
Az infra teljesen biztonságos, évtizedek óta használják egészségügyi célokra. Röviden: a napsugárszaunákról már többször bebizonyították, hogy jót tesz. Például az inkubátorokban is finomra hangolt infravörös hővel veszik körül a koraszülött csecsemőket.
Több tanulmány is foglalkozik azzal, hogy az infravörös sugárzás és az egészségügyi fejlődés kéz a kézben járnak. Az elektromágneses hullámok csak egyike a sok módnak, ahogyan az energia utazik a térben. Az infravörös hullámok az elektromágneses spektrum látható részébe tartoznak, így teljesen más a természetük, mint a mikrohullámoknak vagy az UV sugárzásnak.
2) Minden szauna egyező szabvány alapján készül?
Egyik legfőbb célunk az egészség növelése és a betegségek megelőzése. Minden napsugárszauna felhasználójának különleges élményt szeretnénk nyújtani.
Éppen ezért a legjobb minőségű szaunákat gyártjuk, melyek infravörös hősugárzó technológiáját független szakértők tesztelték. Nem minden szauna ugyanolyan. Mikor alacsonyabb árú szaunát látunk, érdemes feltenni a kérdést „vajon miért olcsóbb?”
Sőt, akár ki is fejthetjük a kérdést: „Milyen lépéseket kellett kihagyni a készítési szakaszban, hogy elérjék ezt az árfekvést?” A napsugárszauna, melynek cégünk egyetlen magyarországi forgalmazója, az egyetlen olyan szauna, amely három az egyben infravörös hősugárzással van felszerelve, ezzel is elősegítve a terápiás használatot, a betegségek megelőzését és kezelését.
3) A szauna hőmérsékletének nem kell égetnie!
Kényelmesen, egészségesen, kipihenten akarjuk érezni magunkat. Ahhoz, hogy egészségesen éljünk, semmi szükség arra, hogy közben rosszul érezzük magunkat.
Az infraszaunák éppen ezt adják: jól érezni magunkat megerőltetés nélkül, alacsony hőfokon. Az infravörös technológia legnagyobb pozitívuma abban rejlik, hogy áthatol a bőrünkön, így mélyebbre tud jutni testünkben és sejtszinten is le tudja bontani a méreganyagokat.
4) Lehetséges, hogy egy napsugárszauna teljesen EMF-mentes legyen?
Tudjuk, hogy mindenki egy biztonságos és egészséges környezetben akar élni, és vannak, akik félnek az EMF (elektromágneses mező) szintjeitől. Bár a legtöbb fejlett szauna nagyon kevés EMF-t bocsát ki, egy napsugárszauna esetében lehetetlen, hogy egyáltalán ne sugározzon EMF-t. Ez azért van, mert valamennyi EMF-t minden elektromos eszköz termel. Hogy adjunk egy képet róla, itt egy példa: a napsugárszaunák kevesebb EMF-t termelnek, mint egy átlagos hajszárító.
5) Minden szaunát tesztelnek klinikailag is?
Mikor valaki állít valamit a termékéről, mindig utána kell nézni, hogy milyen független, harmadik fél által végzett kutatások és eredmények vannak a témában.
A szaunák megkérdőjelezhetetlenül hasznosak. Emellett a napsugárszaunák mindezt egy új szintre is emelik. Ezen szaunák készítésén világhírű kutatók dolgoznak, akik élen járnak a szaunák készítésének technológiájában.
Például a fakabinos szaunáinkban található LED-eket Dr. Harry Whelan kutató segítségével fejlesztették ki, akinek munkája nélkülözhetetlen volt ezeknek a modelleknek az elkészítésében. Whelan eddig több mint 80 tanulmányt készített a közeli infravörös hullámokról, melyeket ezekben a szaunákban használunk.
6) A teljes spektrumhoz mindhárom melegítőnek egyszerre kell működnie
A napsugárszaunák melegítőinek teljes spektruma három egyéni melegítőből áll, melyek mindegyike egy Android érintőképernyővel kezelhető. Fontos, hogy ez a három különálló panel három különböző hullámhosszon működik – közeli, közepes és távoli. Ezt követelik a fizika törvényei. Kutatások bizonyítják, hogy pontosan beállított infravörös hullámok tudják elérni a kívánt eredményt, nem pedig az, ha mindhármat egyszerre működtetjük. Érdemes utána olvasni az infraszauna használati tippeknek, hogy a kivánt hatásokat maximalizálhassuk.